770 oldal
"Spiró György nagy fába vágta a fejszét, talán a legnagyobba. A dráma-, regény-, novella- és versíró szerző tizenkét éven át érlelte most megjelent regényét, mely végül közel nyolcszáz oldalasra sikeredett, miközben saját bevallása szerint sok mindent kihagyott belőle, ami még foglalkoztatta a témában. A téma a kétezer éves kereszténység, amely a nyugati civilizációt alapvetően meghatározza. Hőse az Uri nevű egyszerű, rövidlátó kisfiú, aki Krisztus megfeszítésének századában született. A kalandregénynek is beillő fejlődéstörténet az ő útján vezet végig: a római diaszpórában felcseperedett fiú különös módon tagja lesz a delegációnak, amely Pészahkor Jeruzsálembe viszi az adót, és ez a gyenge fizikumú kölyök Jeruzsálemen, Júdeán és Alexandrián keresztül vándorol, hogy aztán évek múlva visszajusson Rómába. Valahogy mindig többnek hiszik, így olyan kiváltságos helyzetekbe kerül, hogy együtt vacsorázik Pilátussal, a császárnak tolmácsol, de gyakran a legsanyarúbb számkivetettség a sorsa. Rengeteg kalandon keresztül okosodik és érik Uri, miközben az író kihasználja a lehetőséget, hogy véleményt mondjon a kis- és nagypolitikáról, a „ császárváltogató korról”, amelyben semmi bizonyos nincs, csak az állandó változás és bizonytalanság, s amely a kifinomult olvasóban bizonyosan sok szempontból kísértetiesen rímel korunkra. Miközben vaskos olvasmány a Fogság, mindvégig lehengerlő humorral és bölcsességgel megírt, változékony, kalandokkal teli, gördülékeny olvasmány, amely nagyra vállalkozott, ahogy a nagy regények többsége. Hogy sikerült-e Spirónak átfogót, egyetemest alkotnia, majd eldöntik a vállalkozó szellemű olvasók. "
Személyes átvétel a Mexikói úti kisföldalatti végállomáson (XIV. ker. ),
vagy az Oktogonon lehetséges.
Ha ez nem megoldható postán, futárral, csomagautomatába stb... küldöm, banki átutalás után.
Lásd: Szállítási és garanciális feltételeket. Utánvéttel nem küldöm.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2019-09-17 20:14 .
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
Teljesítmény: 70/100 W Ellenállás: 4 Ohm Frekvencia átvitel: 30 - 25000 Hz Súly: 10 kg / db Szélesség: 25, 4 cm Mélység: 27, 4 cm (lev...
-
RONDY RDY 24 ACE ELEKTROMOS KAPOCSBELÖVŐ GÉP EREDETI DOBOZÁBAN Jelenlegi ára: 4 000 Ft Az aukció vége: 2019-03-23 10:49 .
-
Festett bambuszból és szövetből készült ülőke tárolóval, és pamutból és habból készült párnával. A pad színe festett bambusz és szürke. T...
-
SIGMA zoom APO 70-210mm 3, 5-4, 5 multi coated MINOLTA /SONY A mount Mindene remekül működik, gomba nincs, por nyomokban max, de amúgy én...
-
AMD Turion II Ultra M640 TMM640DBO23GQ notebook laptop CPU processzor Jóideje itt van, de még nem volt miben kipróbálnom... Csere, alku,...
-
A légy 2 - duplalemezes extra változat - Bontatlan! Jelenlegi ára: 1 390 Ft Az aukció vége: 2021-06-27 23:42 .
-
>>> Mindkét hangszóró nagyon megkímélt állapotú, csak a talpazatukon vannak kisebb kozmetikai hibák. Nagyon keveset voltak haszná...
-
Új Termék! Öntöttvas szarvasos sárkaparó. Egy szép kert praktikus kiegészítője lehet. Jellegét tekintve rusztikus., Postázás az aktuális díj...
-
Bármilyen kérdéssel keress meg bátran, ha tudok segítek A MÉG EGY KIS PÁNIK MÉG BONTATLAN, FÓLIÁS Jelenlegi ára: 1 190 Ft Az aukció ...
-
Eladó a képeken látható Babits pincészet 4 puttonyos aszúja. 2002-es évjáratú, fektetve tárolt. Kizárólag személyes átvétel Budapesten és ...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése